Hogyan veszíti el a bélzsírt?

Az öreg Váradi szintén ugyanúgy cselekedett. Flóri bosszúsan visszamászott a feleségéhez. Fillér Bandi bugyira vetkőztette feleségét, a törülközőjüket megnedvesítette, és dörzsölni kezdte Terike arcát, vállát. A homályos ólban jól látszott, hogy az almamellű asszony meghajlik, s meg-megreszket a szégyentől, a nyitott ajtón beáramló hideg levegőtől.

A férje elég ügyetlenül hajlongott körülötte, lefojtott hangon suttogta. Váradi Mihályné, ahogy a kályha felé pillantott, azonnal megsejtette, hisz Terka beteg. A fonott kasba mélyedt könyékig, abból fehér lepedőt húzott elő, s gyorsan Fillérékhez lépett, abba csavarta a didergő beteget. Korholta is. Egyszer talán ezt is elismerik. Bandi felkapta feleségét lepedőstől és a fekhelyükre tette le.

Váradiné hogyan veszíti el a bélzsírt? kilöttyintette a szappanos vizet, a kútnál friss vízzel engedte tele horpadtszélű lavórjukat, meglötybölte, kizúdította a tartalmát, majd újra tele engedte a közös használatba adott alumínium edényt és visszafordult az ólba. Minden elvtársat beíratnék, hogy tovább fejlődjön az öntudatuk. Nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni - fordult el az övéihez, kezében a fehér lepedővel.

Talán a harangszót is meghallom a faluból. Az eső megcsúfította a vidéket. Hiába takargatták még sárgult leveleiket a fák, a csatornapart tömött és buja növényzete ritkulni, barnulni kezdett, eső csupaszította, távolabb pedig a határ már kopasznak tetszett.

Fillér jól tudta, ezután következik a neheze, a gyerekek megbetegszenek, végigfertőzik egymást, s akire nem vigyáznak, könnyen a másvilágra szenderül. Amíg a főépülettől az ólig caplatnak a kölykök, bőrig áznak, a pusztai szelek átfújják őket, orvos meg nincs a közelükben. A jó fekete földek nyelték az esőt. A nyitott ólban, ahol kondérokban főtt az ebéd, s az ügyeletes szakácsnők tettek-vettek, Fekete Ibit pillantotta meg a kovácssegéd. A lány egy farakás tetején ült, karikás szemekkel bámult az esőbe, szétázott cipőjét a tűz közelében szárítgatva, harisnyája és ruhája pedig egy kötélen csüngött, két ujjával sodorgatta hajszálait.

Dehogy ennyire szeretné? Ette a cigarettát, és nyugtalanul keringett a kis helyiségben. Csak azt fogadom el, s azt kérem, ami törvényes és minden fogolynak egyaránt jár, nem akarom, hogy azt terjesszék, kivételezel velem, mert az öcséd vagyok.

Tűrtem volna tovább Bari önkényeskedéseit? Felcsinálta Fekete Ibit, ez kapóra jött, nem lehet eltussolni, meg azt sem, hogy elszedte Sajtos Flórián aranyóráját. Vagy ő, vagy én! Mindent nem tussolhatnak el, nem süllyeszthetnek el, ha akarnak is. Előléptetésre nem számíthatsz. Ostobán osztották meg a népet; megbízható, megbízhatatlan.

És jaj annak, akire egyszer rátenyerelnek, elátkozza még a születése óráját is - mondta Fillér Bandi és a halántékát dörzsölgette, majd eszébe jutott, inkább bátorítani kellene a bátyját, hiszen most is kérni akar tőle. A redőnyös szekrényre bámult kitartóan, legszívesebben dolgavégezetlenül távozik, de mégsem mozdult, hiszen Terike szenved, segítséget vár. Pont nekem kell evickélnem? Miért nem nyughatok a fenekemen? Nem érdemlik meg ezek a kutyaháziak. Még a kedvedért sem bújok a hurokba.

Egyik vész el se múlik a fejem fölül, te már másikba rángatnál, a végén tényleg kiderül, hogy gyengekezű vagyok, de hogy ütődött is, arra ne számíts! Ne hívjam ide mindjárt a szovjet tanácsadókat? Vagy dönts magad!

Az anyagot gyűjtötte, szerkesztette, a szöveget gondozta és a szómagyarázatot írta Urbán László Támogatónk A kötet internetre kerülését támogatta a Nemzeti Kulturális Alap Előszó Tömörkény István — Steingassner től Tömörkény István Cegléden született, de szülővárosát sohasem látta, a szegedi külvárosok és tanyavilág életének avatott krónikása lett.

Kinek használ? Benned is van érzés. Minek kínozol, miért élsz vissza azzal, hogy a testvérem vagy? Az én türelmem is véges - csapott asztalra a dohányzástól rekedt hangon hogyan veszíti el a bélzsírt?, különben sem vagyok a világmegváltó. És most menj a fenébe, mielőtt szétreped a fejem, a nagyokos Kun elvtárs bármikor betoppanhat, igazán nem örülne a képednek, félek, hogy az enyémnek hogyan veszíti el a bélzsírt?

örvend túlságosan! Holnap még visszatérünk a diskurzusra, ha egyáltalán lesz rá lehetőségünk. Fillér Bandi tehetetlenségében a combját csapkodta. Legszívesebben akkorát ordított volna, hogy összedől a világ, másik pillanatban már sírni szeretett volna, a harmadikban felgyújtani, felrobbantani az őt körülvevő klozettot, a negyedikben bátyjára rontani, az ötödikben Kun elvtársra, a hatodikban pedig leköpte a rendőrőrs ajtaját, mélyet sóhajtott és a lóistállóhoz ment, aminek küszöbén az öreg kocsis kucorgott, s egykedvűen bámult a szűnni nem akaró esőbe.

Meg se moccant, amikor a falubelije megállt előtte, s megköszörülte a torkát. Nem tudna rajta segíteni? A patikus úgy tett, mintha süket lenne, csak az elkoszolódott kezét bámulta. Kifordította a tenyerét.

Nem olyan gügye maga, mint ahogy eljátssza! Maga a lelkére venné? Éppen maga? Rengeteg gyerek elpusztul a télen - jobb tenyerével simogatni kezdte a bal keze fejét, hogyan veszíti el a bélzsírt? mintha szégyenkeznék, nem tekintett fel a férfira. Ennél már csak az lenne cifrább, ha engem okolnának, s tennének felelőssé, hogy nem tudom meggyógyítani őket.

A nagy has titkai

Most a lovakat se hagyhatom, ezt beláthatja, tisztelettel. A fenébe is, hiszen ludas abban, hogy ide jutottunk. Topogott az ólban, öklével tenyerébe csapkodott, néhányszor a nyitott ajtóhoz lépett, türelmetlenül tekintett a csúfos esőre, aztán visszahúzódott.

Mindenesetre, nem tolom a képemet Kun elvtárs orra elé, feleslegesen nem hergelem az oroszlánt. Józsa sorstárs talán megnyugtatja Terikét, eltalálja, milyen orvosságot szerezzünk be, én kiszököm a táborból, azután meg vissza. A csatornában kijutok, éjszaka megjárom az utat, csak ez a hitvány idő ne lenne, még a bélem is kihűl.

The 10 Happiest Countries To Live In The World - Seen as the World’s Safest Countries

Kire számíthatok a faluban? Szüleim már nincsenek, a bátyám lakására nem mehetek, csak az anyósomékhoz kopogtathatok. Szegény, kis öregasszony nem tapsolhat örömében - úgy érezte Fillér, most nagyon szereti Major Istvánnét - keserves napokra őszült meg.

Eleinte idegenkedtem tőle, a határozott, mély hangja inkább kemény és rideg személyt sejtetett, csak ahogy megismertem, jöttem rá, helyén van és tiszta a szíve. Mit szól, ha rázörgetem az ajtót, talpon marad?

Más nincs, aki szívesen látna? Ennyire hitvány mégse lehetek, vagy zsírégető forró kakaó bemocskolódtam? Szemügyre vett belül mindent. A sarokban deszkadarabokat fedezett fel, szórakozottan rakosgatni, válogatni kezdte, és már azon járt az esze, milyen használható holmit üthetne össze, talán egy sámlit, egymáshoz illesztgette a deszkákat, Bandika ülhetne rajta tanítás alatt, vagy írásra is használhatná.

Ahogy kutakodott, szögeket is talált az istálló parányi ablakpárkányán, a következő pillanatban kiszaladt az esőbe, felkapott egy téglát, azzal verte be a szögeket. Elégedetten forgatta az idétlen sámlit, a földre tette, ráült, s azt vizslatta, talál-e valami alkalmatosságot, amivel megcsiszolhatja. Kint kacor-király tűnt föl és hangosan hogyan veszíti el a bélzsírt?, csupabajuszát pödörgetve.

A nagy has titkai | Mindennapi Pszichológia

Lám a szerszám igen kemény, Az én rányim mégis szegény. Jaj, da, daj, da, da, daj la Újra lökött szénát a lovak elé, a sámlit a küszöbhöz tette, s a meleg ólból figyelte, mikor pillantja meg az öreget. Értem talán a politikát? Honnan érteném, nem szophattam az anyatejjel, nem jártam magas iskolákba, mesterember vagyok. Vagy éppen azért kellettem titkárnak, úgy hitték, hogy ez a legény csak kovácslegény és mindenre rámondja az áment?

Ennyiből állna a politika, hogy amit parancsolnak, azt maradéktalanul végrehajtom, a többi meg a más asztala? Mindig úgy táncoljak, ahogyan fütyülnek? Állandóan arra ügyeljek, hogy ott mosolyogjak, ahol kell és elvárják tőlem? Hol van ebben az élvezet, mire jó ez így? Egy zsíros agy hogyan veszíti el a bélzsírt? rángathat, mert nagyobb a karosszéke? Téphetem a számat, vicsoroghatok is, szaladgálhatok, amíg a drót hossza engedi, mint az a fehér kuvasz az üres tanyaudvaron.

Mit tudok önmagamtól csinálni, mi az, ami nem felsőbb parancsra készül el? Végre egyenlőek leszünk, s nem kell a nagygazdák feneke alá húzódnunk, gazdag országot építünk, elhagyjuk a kapitalistákat, ezt nemcsak én akarom és tudom, ezért államosítottuk, amit lehetett, s a nép kezében van, csak jól kell elosztani. Ennyi az én tudásom, de ennyit a bátyám és még bárki más is tud. A hatalmasságok ne tudnák, hogy mi a jó, mit kell cselekednünk?

Én még azt se tudtam elkerülni, hogy kitelepítsenek, nemhogy új világot építsek, mintha a saját erőmmel és akaratommal sem rendelkeznék. Egy kalap alá vettek boldog-boldogtalant. Hány esetben tévedhettek vajon? Vagy jól tudják ők az igazságot, és szándékosan löktek a pokolba, amiért nem bokázok úgy, mint Csordás elvtárs, meg Bari Ödön? Akinek nem kopasz a feje, az félre áll, vagy félre lökik?

Hol az igazság? Hány igazság létezhet egyszerre, ahány ember, annyi igazság? A cigány semmiben sem kételkedik, lecserélhette a szarosgatyát, gumibotot kapott a kezébe, fizetést, egyenruhát, azt hiheti, hogy ő az fogyás nbme, és ez már így marad a végtelenségig. Nem sokszor történhet ilyesmi az életben, hogyne hinné hát a gyöngyvirágos jövőt, miért ne menne hát a szentbeszédek után, miért kételkedne a Kun elvtárs igéiben?

Azért én még tiszta vagyok, ártatlan vagyok, hát még a családom? Mire jut az ország, és mire jut a nép, ha így elbánnak vele? Az a rengeteg elgazosodott föld is megbosszulja magát, miért volt baj az, ha a falu termelni tudott? A széncsatákkal nem lakik jól a nép, meg a vasöntvényekkel, meg a munkaversenyekkel. A kacor-király éppen akkor állt meg szétterpesztett lábakkal az esőben, kezével a nyitott fészer felé intett, ahol Fekete Ibi lustálkodott.

A lány riszálta a farát, ahogy lassan közeledett. Ilyen nőt orvosságnak ajánlanak a doktorok. Az ajtóban Józsa úr jelent meg. Megköszörülte a torkát, hogy magára vonja a figyelmet. Mit csináljak? Tehet talán valamit?

Az nagy szenzáció lenne. Éjszaka kiszökök innen, megjárom a falut, hajnalra meg visszaérek és hozok használható gyógyszereket. És ki adna magának gyógyszereket? Nincsen olyan hibbant egyén. A fene se tud eligazodni magukon. Pedig a beteg az beteg, tisztelettel, azt meg kell gyógyítani, ez nemcsak felebaráti kötelességem, hanem eskü is kötelez erre. Ismerem is őtet pendelyes korától, nem venném a szívemre, ha baja esik - dörzsölgette jobb tenyerével bal keze fejét a patikus.

A legjobb, ha alszunk rá egyet. Megnyálazta a papír szélét, hogy összetapadjon, mindjárt gyufát is gyújtott, és tüdőre engedte a füstöt. Kapadohány, megkótyagosítja a delikvenst - krákogott és köhécselt tőle - de legalább árt is.

Fillér ahogy az ólba érkezett, rögtön megitatta a feleségét és lenyelette vele az egyik szem tablettát. Az asszonyok tetvészkedtek, a két öreg a kályhánál ütögette agyon az időt, a férfiak meg kártyáztak. Ifjú Sajtos Flóriánné kitágult szemmel bámult a légyszaros és pókhálós mennyezetre, időnként négykézlábra állt, s keresgélt a párna alatt, a szalmában, a pokróc alatt, elázott ruhája maga mellé terítve száradt, időnként magára húzott egy-egy holmit, mintha fázna, aztán megint hanyatt fordult és eszelősen meredt a falakra.

Mint akinek váratlanul, de nagyon fontos dolog jut eszébe, térdre rogyott és egy nyeles fésűt, meg egy törött tükördarabkát húzott elő a párnája rejtekéből, és erőteljesen bogozni kezdte csimbókos haját.

Lesz itt olyan bál, amilyen még nem volt, kíváncsi is lennék a rendőrök képire, milyen pofát vágnak, ha majd élvezik. A lány fekhelyére rogyott, haja kibomlott és csaknem eltakarta az arcát, szeme lekarikásodott, mozdulatain látszott, hogy erőtlenek, cipőjét is nehezen rúgta le, fejét a párnába fúrta és nem szólt. Sajtosné jelentőségteljesen Váradinéra nézett, s határozott mozdulataitól fel-felszisszenve fésülte a haját továbbra is. Ekkor kolompoltak ebédre.

A sörhas, vagyis a centrális elhízás főként a férfiakra jellemző. A cikkből amellett, hogyan tudsz ellene küzdeni, ez is kiderül. Hallottál már a centrális elhízásról?

Gyorsan felkapta a tányérját és elsőnek futott ki az esőbe, a híg krumplilevest kimérő szakácsnőkhöz, s amikor Flórián megkapta részét, a felesége már befejezte az ebédelést és nyugtalanul tekintgetett ide-oda. A jó komádat keresem, a cigányt. Nekem mégis takarítanom kell az őrsön délután. Tányérját a fekhelyükre lökte, egy kis batyut kihúzott a párna alól és kabátjával eltakarta a hóna alatt. Fekete Ibi még mindig mozdulatlanul feküdt, szétterpesztett lábakkal, nyögdécselve.

Inkább lőjenek le szökés közben, mint rajtam henteregjenek. Ha nem eszel, lebetegszel. A fáradt Ibi megrázta magát, de most se szólt. Akkor a kanálishoz futott, lekucorodott, mintha nagydolgát végezné, és torkában dobogó szívvel figyelt.