Abszolút tömeg veszteség jávorszarvas, Uj Idők Lexikona 1-2. A - Assisi (Budapest, 1936)

Lámpaoltás Márai Sándor: Napló, Helikon, Okosan, fölényes invencióval.

A naplósor legelsô darabja, az es, a halál epizódjával indul: „Egy halott Pistoiában, a templomban", s azután is sereglenek a családi és történelmi drámák áldozatai, fölmerül a halott apa képe, föl az elmúlással foglalatoskodó Rilkéé, Gide-é, szóba kerülnek nomád népek szertartásai, amint túlvilágra került hozzátartozóikkal beszélgetnek Nincs jelene a naplóírónak, csupán emlékezni- és készülôdnivalója van a befejezéshez.

Ha tudjuk is, hogy az elsô naplót súlyos betegség és a világháború kettôs fenyegetése, a közeli pusztulás váratlan szorongása hívta elô, most, amikor elolvashatjuk a halállal társalkodó utolsó naplót, döbbenten látunk rá egy negyvenhat évig készült mû boltozatára. Ilyennek kellett lennie a folyamatos vallomás ívének, mindvégig a végsô számadás súlyával, visszaidézve rég volt esélyeket, amelyek nincsenek már.

Márai Sándor nyolcvannégy éves, amikor a Csendes-óceán parti San Diegóban postára adja az as naplókötet kéziratát - a korábbiakhoz hasonlóan a jegyzetek megszerkesztett válogatását - és rója már a következô kötet sorait, azzal a józan elôrelátással, hogy e sorokat nyílván nem lesz módja utólag rostálni. A kötelességtudó író tehát gazdaságosan használja fogyatkozó erejét: ha már amúgy is kényszerûen ritkulnak a bejegyzések, álljanak helyt magukért, ne szoruljanak valamely hagyatékkezelô kéz jótékonyságára.

Szerkesztő:匈牙利语 – Wikiszótár

És a Jasznaja-Poljana-i futását is lejegyzô Tolsztojnál idôsebb aggastyán készre szerkeszti utolsó diáriumát. Mind között a legszemélyesebbet, a hétköznapok magánügyeire koncentrálót.

E „magánügyek": hosszú búcsúzás a haldokló Lolától, aki hatvankét évig volt társ a vándorlásokban; nevelt fia hirtelen elvesztése; keserves várakozás a pillanatra, amikor véget vethet saját kínlódásának.

A magány, amelyet az emigráns addig mûvészként, gondolkodóként, magyarként élt át - és kényszerûen ôrzött, mint erkölcsi menedéket - egyszerre pôre, végsôkig kiszolgáltatott egyedüllétté változik, az egyre kevésbé uralható test triviális gondjaival. És épp ebben a helyzetben az utolsó napló katartikus módon igazolja, hogy ennek az embernek évtizedekig valóban a legfontosabb létföltétele volt az irodalom - most az egyetlen kapaszkodó maradt.

Ezt az amerikai kormány észleli és az OWLF átdob féltucat fegyverest, hogy szerezzék meg a hajót, vagy ha nem megy, gátolják meg a ruszkikat ebben. A csapatban van az elrabolt Schaefer nyomozó, aki az első adandó alkalommal megszökik Ligacseva hadnagy ő már találkozott a vadászokkal, ráment az egész szakasza, Moszkva visszaküldte Szibériába egy új szakasz élén társaságában. Miközben az amerikaiak, oroszok és predatorok egymást ölik, addig eldurvulnak az amerikai-orosz kapcsolatok, az oroszok készek lennének háborút indítani ha az OWLF nem vonul ki.

Ülni alig tud, fél szemére nem lát, de ha csak percekre is, leveszi a polcról az övéit, s ítélni, gyönyörködni - blaszfémia nélkül mondhatjuk - élvezkedni akar.

Ez megmaradt zsigerileg átélhetô élménynek, gyógyszernek, erosznak. A halál képébe olvas. Ugyanakkor naplójában mesteri technikával játszatja egybe Lola halál utáni még jelenlétét a maga halál elôtti már nem létével, szinte érezni a sorok mögött a huncut elégedettséget, hogy „ez most is megy".

A halál képébe ír. Minden naplójában ezt tette. Természetesnek is tarthatnánk, hiszen eseménytörténetre, kronológiai hûségû beszámolókra ritkán használta a mûfajt, inkább bizonyos élmények illusztrációit illesztette a belsô történéshez, a körvonalazódó gondolathoz. A diáriumok laposságaitól, suta esetlegességeitôl ódzkodva a vallomásos esszét alakította a maga összetéveszthetetlen napló-verziójává. Az közti idôszak feljegyzései nyomán készült emlékirat, a Föld, föld!

Vadászati állattan | Digitális Tankönyvtár

E szövegtípus tehát óhatatlanul napirenden tartja az olyan végsô kérdéseket, mint amilyen a halálé, ám a sokasodó, a kultúrtörténet abszolút tömeg veszteség jávorszarvas tájairól, koraiból vissza-visszatérô hivatkozások, idézetek mind egy szociológiailag és történetileg markáns állapotot érzékeltetnek, amelyben a vereség biztos tudata mûködik, a magyar citoyen polgár vereségéé, akinek nincs valóságos élettere, csak emlékei és álmai vannak.

Gyakran beszélnek Márai sztoikus fegyelmérôl, a Marcus Aurelius-i méltóságról, amelyet az író mint szerepet valóban nagy empátiával és bölcsességgel játszott, de e látvány nem fedheti el - ô sem mindig akarta, hogy elfedje - a lélek legbensô közönyét.

1. Szerkesztő:匈牙利语 – Wikiszótár
2. Nero zsírégető vélemény
3. Uj Idők Lexikona
4. Idővonal | Aliens-Predator-Aliens versus predator-wiki | Fandom
5. Fogyás 51 éves nő
6. Tirpák cross sorozat, Decathlon kupa - BringaBuzi™
7. Uj Idők Lexikona A - Assisi (Budapest, ) | Arcanum Digitális Tudománytár

Beálltát az elsô napló rögzíti: nem a külsô pusztulás a háború legkeservesebb tapasztalata, hanem az a bizonyosság, hogy a legnagyobb nemzeti katasztrófából sem okul senki, hogy a Trianon után már jelentkezô emberi csôd teljessé zárul, a „gyökeréig romlott középosztály" végképp használhatatlan. A csírájában maradt, valaha volt „kassai" alkotó polgári élet már soha nem hoz hajtásokat.

Aki közbül van, lelép a színrôl, mielôtt felölthette volna a történelmi szerep jelmezét" - írja ban. Ami torz fejlemény adódik, az a lumpenproletariátus és a „lumpenburzsoázia", teszi hozzá ben. Az arisztokrácia rég lejátszott, a parasztság - amelynek kultúrateremtô erejét egyébként sem ismeri el, erre visszatérünk még - csupán a nevében föllépô ideológiák hivatkozásaként „érvényesül", s ezeket az ideológiákat s a rajtuk tenyészô politikai szándékokat Márai kizárólag a populizmus hamis alternatíváiként szemléli.

A negyvenes évek közepe e tekintetben abszolút tömeg veszteség jávorszarvas döntô hatású élménnyel borzasztja el: a jobboldali populizmus még el sem tûnt a színrôl, megjelenik a baloldali, a nyilas kollaboráció nyomában a bolsevik kollaboráció.

Szerkesztő:匈牙利语

Márai szemében ekkor a Puszták népe Illyését visszavonhatatlanul és engesztelhetetlenül fölváltja az Ebéd a kastélyban önnön tehetségét manipuláló Illyése. E tekintetben még ben is árnyalatlan dühvel nyilatkozik - az utolsó napló legindulatosabb sorai ezek - „a »népiek«, sunyi, szerep- és zsákmányéhes kis emberek, politikai hatalmat akartak a nép nevében, amihez a nép soha nem adott felhatalmazást.

Országhatárok vannak, vámhatárok, szellemi és világnézeti határok, minden van, csak éppen Európa nincsen" - áll egy es naplóbejegyzésben. Az Újvilág pedig „sovány humuszával", „cowboyos metafizikájával" nem több udvarias menedéknél.

Amikor decemberében Márai az Akadémián megtartja székfoglalóját, az a külsô, formális elismerés és a belsô elhatározás széttartásának abszurd pillanata. A zsúfolt!

Teljesen befelé fordulni, munkám felé. Kivándorolni a munkámba. Továbbra is úgy tesz, érez és képzel mindent, ahogy neveltetése, nézetei és hivatása diktálják. Továbbra is övé a fausti kíváncsiság, az ulyssesi vándorösztön, az esztétikum éhsége, de jól tudja, naplójában ennek is nyoma van, hogy Fellini Casanovájának utolsó tánca az élettelen bábúval - róla szól.

Már csak helyváltoztatás van.

FAT LOSS FULL BODY CARDIO in 14 Days - Free Home Workout Guide

A második háború utáni utak már mind menekülésszerûek. Az elsô, os európai kirándulás egyfajta „elvonókúra" a notórius iszonyat után, a as az emigráció útja a visszatérés minden reménye nélkül, az Európa és Amerika közti ingázásokra pedig a más-másféle csömör, illetve hiányérzet, a sehol sem található teljesség vágya ösztökéli, s a puszta helyváltoztatás neurózisa, fokozatosan, majd csak San Diegóban oldódik föl.

Miért éppen ott?

Mindazzal a szennyel, szenvedéssel, a kettévágott élet vérző, sötét sebeivel, amit csak egy boncolástól, keresztmetszettől várhat az ember.

Elsô fokon azért, mert a hely Palermóra, a mediterráneumra emlékezteti, azaz nem valóságos úticélt lát benne, hanem emlékkereséseinek, idôutazásainak olyan állomását, ahol az ideált annak jelenbéli pusztulása, fakulása nélkül, mintegy álombéli sehollétben találhatja meg. San Diego partja egy darab, már nem létezô európai tengerpart, s ez jelenti a lelki akklimatizálódás második fokozatát: már nem a két kikötô közötti, hanem a kikötôk nélküli végtelen az, ami hív és marasztal.

Szerkesztő:匈牙利语

Az óceán azután, ahová Márai a hamvait is szóratta, valóban végsô nyugalmat ad, de a parti város már elôbb, hosszú éveken át, világvégi búvóhely, ahol nem zavarják, ahol a megalkuvások elutasításával együtt a világ is elutasíttatik, ahol a másutt gôgôsnek látszó magány természetes állapot.

Az utazás Márai legnagyobb szenvedélye, gyönyörûsége és meszkalinja az íráshoz. Érzékies távolodás a világtól. A negyvenhat évnyi napló apró útirajzai már jóval San Diego elôtt is a memorizálás színterei.

Ahogy szótárak olvasását tartja leginkább illônek egy öregedô emberhez, úgy ismétli át, leltározza az író a legbecsesebb látnivalókból azt, ami menthetô. Márpedig ami illô, az Márai önironikusan használt etikett-nyelvén, travesztikusan magánál súlyosabbat, etikai parancsot jelent. Ez az, ami történik, aminek tétje van. Az emberi egzisztencia legnagyobb teljesítménye vár Máraira, s ezt végre méltó feladatnak érezheti.

S miközben kíméletlen józansággal látja, hogy „mind az ars moriendik patetikus kántálások csak" - - a saját vállalkozását az utolsó naplóban nyugodt szívvel nevezheti ars moriendinek: hamis pátosz nélkül teljesítette, teljesíti feladatát, az egyedül hiteles módon, groteszkségig tárgyias, tárgyilagos reflexiókkal.

Egyik sem hajlandó áldozattá lenni, sorsát maga óhajtja uralni, s ahogy a mûvész a számára abszolút tömeg veszteség jávorszarvas adódó valamennyi rossz közül azt keresi, amelyik a legkevésbé szolgáltatja ki, úgy a magánember sem kívánja mások által megszabható idejû szenvedésnek, kórházi gépezetnek átadni az életét.

Ô akar dönteni.

Kritika, Élet és Irodalom, 99/ szám

Már februárjában, három héttel Lola halála után pisztolyt vásárol, s napra-nap - tehát a naplóban is, írói tettként is - az időszakok miatt lefogy?, mérlegel, fontolgat, hogy el ne mulassza a megfelelô pillanatot.

Az öngyilkosság egy hívônek lelkiismereti kérdés, neki, a nem-hitetlennek viszont az emberhez méltatlan - mert munkára alkalmatlan - vegetáció elutasítását jelenti.

Tette pszichikai elôkészítéséhez a sorstól még egy utolsó, megrázó ajándékot is kap: Lola naplóit.

Sok száz kis füzet maradt az asszony után, telis-tele olyan feljegyzésekkel, amilyenektôl Márai mindig tartózkodott. Csakhogy ezek a sorok Márairól szólnak.

Iránytűvel

Egy másik ember neki szentelte azt a formát, amelyben ô maga alig-alig vesz tudomást családról, gyerekrôl, élettársról. De csak addig. A negyvenhat évig vezetett napló, amely a korábbi sajtó-jelenlét helyett született, pótolta „a publicisztikát, a kapcsolatot a mindennapos valósággal", január én zárul.

A visszatérôen idézett Karinthy-vallomás - „nem mondhatom el senkinek, elmondom abszolút tömeg veszteség jávorszarvas mindenkinek" - nála még végletesebben érvényes: az író virtuális közönséghez beszél.

Valóságosan nem lát olyan kollektívumot, amelyet megszólíthat.